1 fejezet

Lassan megérkeztünk az új városba. Izgatottan néztem ki az ablakon és féltem. Féltem attól, hogy itt nem fognak szeretni vagy, hogy nehezen illeszkedek be, mégis izgatott voltam mert tudtam, hogy itt bármi megtörténhet. Nagyon tetszett a város, olyan nyugodtnak tűnt, mégis ha jobban megnéztem az embereket láttam rajtuk az aggodalmat.
Lekanyarodtunk egy utcába és lassítottunk. Megálltunk egy fehér ház előtt, és anyáék rám néztek.

-Megérkeztünk. -mondta nagy izgalommal anya és kiszállt a kocsiból. Apával összenéztünk és bátorítóan rám mosolygott. Mindketten kiszálltunk és elindultunk a ház felé. A ház előtt volt a kert és benne egy fűzfa állt, és egy hinta lógott róla. Bementünk a házba és én tátott szájjal néztem körbe. Hatalmas volt a ház, semmi nem volt benne még. Anya megmutatta, hogy melyik lesz a szobám és izgatottan mentem utána. Kinyitottam az ajtót és megint ledermedtem. Ez a szoba sokkal nagyobb volt mint a régi szobám és nagyon örültem neki, hogy itt is volt külön fürdőm. Miután körbecsodáltam a házat, megérkeztek a bútorok is. Segítettek bepakolni mindent és nekünk csak mindent a helyére kellet pakolni. Én a szobámba voltam és a dobozokból pakoltam ki mindent. Éjfél körül járt az idő mikor mindent kipakoltam, és anyáék már aludtak. Elfelejtettem lemenni vacsizni, így gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset. Nem bírtam tovább, felhívtam a barátnőmet.

-Szia, mesélj, milyen az új ház? Kipakoltatok mindent? Vannak már új barátaid?-jöttek felém a kérdések, én csak mosolyogtam.
-Igen, kipakoltam mindent, és a ház az gyönyörű. Sokkal nagyobb szobám van mint a régi, nagyon tetszik minden. Nem, még nem találkoztam senkivel.-mondtam kicsit szomorúan. Elmeséltem neki mindent és ő is nekem, bár ott nem történt semmi izgalmas, úgy ahogy itt sem. Miután letettem a telefont felmentem és lezuhanyoztam. Mikor mindennel végeztem bebújtam az ágyamba és rögtön elaludtam.

Mikor felkeltem, nem akartam kinyitni a szemem. Szombat reggel volt, arra gondoltam, hogy már csak két nap és új suliba kell mennem. Magamra húztam a takarót és vártam. Arra vártam, hogy felébredjek ebből az álomból, de miután nem történt semmi, lerúgtam magamról a takarót és lementem a konyhába. Senki nem volt itthon, biztos a munkahelyekre mentek, hogy intézzék a papírokat. Megcsináltam magamnak a reggelit, és leültem az asztalhoz. Miközben megettem a reggelit, azon gondolkoztam, hogy mit csináljak ma. Senki nem lesz itthon egész nap, így arra gondoltam, hogy körül nézek egy kicsit a városban.

Megettem mindent és felmentem felöltözni. Megcsináltam a hajamat is és készen voltam. Kipakoltam a táskámból és beletettem a pénztárcámat és a többi fontos dolgot. Kiléptem az ajtón és mikor megfordultam volna, hogy kimenjek az utcára valaki nekem jött.

-Bocsánat, ne haragudj, véletlen volt.-mondta egy férfi hang és megfordultam.
-Semmi baj.-mondtam neki és rámosolyogtam. Egy nagyon helyes srác állt előttem. Ő döbbenten állt előttem, és én csak mosolyogtam. Odanyújtottam a kezemet, és bemutatkoztam.
-Szia én Lucie vagyok.-mosolyogtam rá. Gyönyörű kék szemei voltak, egy kicsit elbambult, de aztán ő is megfogta a kezemet.
-Szia én Dave vagyok. Csak átakartam jönni köszönni az új szomszédoknak de látom elmész, akkor nem is zavarok. –mondta és már el is engedte a kezemet, de én nem engedtem el a kezét.
-Nem zavarsz, én csak a várost akartam megnézni, nem is tudtam hogy te vagy a szomszédunk.-mondtam és elengedtem a kezét.
-Igen én vagyis én és a családom meg még van pár szomszédotok. Ha akarod akkor szívesen megmutatom majd neked a várost, de nem nagyon érek most rá, csak be akartam köszönni, de szívesen körbevezetlek majd.-mondta és én elfogadtam. Elköszönt tőlem és elment.

Aranyos fiú, és nagyon helyes is. Kár, hogy nem ért rá, így egyedül elindultam. Nem nagyon tudtam merre kell menni, de gondoltam, hogy valahol biztos kilyukadok majd. Aztán végül a városközpontba kerültem és szétnéztem egy kicsit.
Nagyon szép város volt, de olyan hiányérzetem van. Nagyon hiányzik a régi megszokott környezetem, de azt szokták mondani, hogy a változás jót tesz és én hiszek ebben. Bementem az egyik bevásárlóközpontba, és rengetegen voltak. Nagyon sok tini mászkált itt, főleg lányok, és én egy kicsit megijedtem. Biztos voltam benne, hogy itt vannak a leendő osztálytársaim is.

Bementem az első ruhaboltba, és elkezdtem nézelődni. Körbenéztem, és mintha minden szem rám szegeződött volna. Ki akartam jutni innen, de sajnos megbotlottam amilyen szerencsétlen vagyok, és egy srác ölébe kötöttem ki. Felnéztem és ő csak mosolygott rám.

-Szia, ugye nincs semmi bajod?-kérdezte és elengedett.
-Persze, minden rendben és sajnálom.-mondtam neki és elmentem, ő csak nézett utánam, de én próbáltam elmenni, így is sokan látták, hogy elestem. Miután kijutottam a ruhaboltból, ki akartam jutni az áruházból is, de valaki a kezembe nyomott egy szórólapot, és mosolygott rám, én továbbmentem és mikor végre kijutottam, akkor láttam, hogy egy Tánciskoláról szól a szórólap. Nagyon szerettem táncolni, de itt a tanulásra kell koncentrálnom, be kell illeszkednem és nem fér bele az időmbe, hogy táncórákra járjak, pedig az életem volt a tánc.

Eltettem a táskámba, és haza akartam menni. Ennyi elég volt mára. Hazamentem és leraktam a táskámat. Délután volt, de még nem ettem semmit, így csináltam magamnak ebédet, és gyorsan megettem.
A nap többi részében zenét hallgattam és átnéztem a könyveket. A hétvége további részében nem történt semmi izgalmas, segítettem anyáéknak kipakolni a dobozokból és nagyjából el is telt a hétvége és egyre jobban izgultam. Eljött a vasárnap este és már görcsbe volt a gyomrom.

Bevezető

Álmodtam. Az álmomban minden rendben volt, és olyan valóságosnak tűnt, és nem akartam felkelni. Bármit megtennék, ha ez az álom valóság lenne és nem csak a képzeletem szüleménye, de sajnos ez csak egy álom volt.

Az ébresztőm hangos hangjára keltem fel és rögtön kinyomtam. Körülnéztem a szobámban és mindenhol dobozok voltak. Apa egy másik városban kapott munkát, így nekünk is oda kell költöznünk. Semmi kedvem nem volt itt hagyni a barátaimat, a házat és az iskolát sem. Már annyira megszoktam, és nem akartam itt hagyni semmit. Anyáék tudták jól, hogy nem akarok menni, de muszáj mennem.

Lassan szálltam ki az ágyból és nagyot sóhajtottam. Ma van az utolsó napom a suliban és holnaptól már egy másik iskola diákja leszek. Elmentem a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe. Csak mosolyogtam magamon, mert szörnyen néztem ki. Beálltam a zuhany alá és hosszú percekig folyattam magamra a vizet. Aztán nagy nehezen eldöntöttem, hogy kéne már öltözködni, mert elkések a suliból, de nem nagy kedvem volt hozzá. Aztán mégiscsak kijöttem a zuhany alól és bemásztam a szekrénybe. Végül egy farmer mellet és egy fehér felső mellet döntöttem. Még ősz volt, de elég meleg volt itt, de azért egy pulcsit is felvettem. Bementem még a fürdőszobába, hogy csináljak valamit a hajammal és végül kivasaltam. Fogat mostam és ezzel készen is voltam. Belenéztem a tükörbe és elégedett voltam, hogy már nem nézek ki olyan szörnyen, mint reggel. Felvettem az iskolatáskámat és lementem a konyhába. Anya és apa volt ott. Éppen reggeliztek, de nekem nem volt étvágyam.

-Szia kincsem. Mit kérsz reggelire?-kérdezte anya.
-Köszi, de nincs étvágyam. Majd veszek valamit a pékségben.- mondtam nekik.
Felvettem a cipőmet és elköszöntem anyáéktól.
Kiléptem az ajtón és már el is indultam az iskolába. Csak öt percig tartott míg beértem és ezt szerettem benne, hogy nem kell olyan sokat gyalogolnom. Útközben még megálltam a pékségben és vettem magamnak reggelit, de még nem ettem meg. Beléptem a terembe és a legjobb barátnőm a nyakamba ugrott.

-Jaj, annyira fogsz hiányozni. El se hiszem, hogy tényleg itt hagysz minket.-mondta nekem és közben elengedett.
-Nekem is fogsz hiányozni. És tartjuk majd a kapcsolatot. Majd meglátogatlak és te is engem.-mondtam neki és megöleltem.
Ő fog a legjobban hiányozni, de a többi barátom is ugyan úgy. Nagyon fáj, hogy itt kell hagynom őket, de már győzködtem anyáékat, hogy hadd maradjunk, de hiába. Nemsokára becsengetnek, így gyorsan leültem a helyemre. Becsengettek, és már jött is a tanár.

-Sziasztok drágáim, hogy van az osztály?-kérdezte a tanárunk és leült az asztalához.
-Szomorúan.-mondta barátnőm és rám nézett.
-Igen, én is sajnálom, hogy elmész.-jött oda hozzám a tanárom.
-Nagyon hiányozni fog az osztály és a tanárnő is.-mondtam neki és felálltam. Odamentem hozzá és megöleltem. Ő volt az egyetlen tanár akit szerettem, mert nagyon jól tanította a történelmet és ő szeretette meg velem.
A nap többi részében elbúcsúztam az összes tanáromtól és a többiek is egész nap velem voltak. Eljött az utolsó óra, és kezdett összeszorulni a gyomrom. Nem akartam itt hagyni őket, annyira szerettem mindenkit, és most itt kell hagynom őket. Mikor kicsengettek az utolsó óráról, barátnőim álltak fel először és odarohantak hozzám. A legjobb barátnőm Sam valamit dugdosott a kezében, de nem láttam hogy mit. Megöleltem és könnyes szemmel belenézett a szemembe.

-Ezt neked csináltuk, és remélem nem felejtesz el minket.-mondta nekem és odaadott egy könyvet. Kinyítottam és fényképek voltak benne. Azok a képek, amiket együtt csináltunk és az egész osztály rajta volt. Ebben a könyvben benne volt az összes emlékem. Nem bírtam tovább és lehullott egy könnycsepp az arcomról. Ránéztem Samre és megöleltem.
-Ez a legszebb ajándék amit valaha is kaphattam. Nagyon köszönöm mindenkinek. Nagyon fogtok hiányozni.- mondtam és megöleltem mindenkit. A fiúk is elérzékenyültek egy kicsit, és mindegyik fiút megöleltem. A fiúkkal nagyon sokat nevettünk az órákon és nem unatkoztunk. Nem tudom milyen lesz majd az új iskolában, csak remélni tudom, hogy kedvesek lesznek majd az osztálytársaim.

Mikor mindenkitől elbúcsúztam, hazaindultam Sammel és átjött hozzánk, hogy segítsen még az utolsó dolgokat is bepakolni. Mikor hazaértünk, felmentünk a szobámba és leültünk az ágyamra. A ruhásszekrényből már nagyjából mindent kipakoltam, csak az volt még benne amit az utazásra akartam felvenni. A fürdőszobám egy katasztrófa volt. Minden szanaszét volt és össze kellet pakolnom. Sam segített benne és így hamar végeztünk.

-Ugye majd azért felhívsz, ha megérkeztetek?-kérdezte Sam és látszott rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Odamentem hozzá és megöleltem.
-Persze, hogy felhívlak. Minden nap telefonálni fogok. Nagyon fogsz hiányozni.-mondtam és nem bírtam tovább. Elbőgtem magam és Sam is sírt. Egy perce sírtunk, de megráztam magamat és belenéztem Sam szemébe.
-Nem lesz semmi baj, tartjuk a kapcsolatot és amint tudjuk, meglátogatjuk egymást. Rendben?-mosolyogtam rá legjobb barátnőmre.
-Rendben.-mosolygott vissza. Még bepakoltam az utolsó cuccokat is és kivettem a szekrényemből a ruhámat. Átöltöztem és utazásra készen álltam. Még utoljára átnéztem mindent, hogy nem-e hagyok itt valamit, de mindent bepakoltam. Ha itt hagynék valamit, akkor a költöztetők amúgy is hoznánk utánunk, szóval nem aggódtam. Levittem pár dobozt, de a többi nehéz volt, így apára hagytam. Megfogtam a táskámat és lementünk Sammel a földszintre. Anyáék már ott voltak, apa meg felment és lehozta a többi dobozt.
Kimentünk hárman, a kocsihoz és én bepakoltam hátra a táskámat, meg ennivalót. Apa végzett, és a költöztetők is bepakoltak a teherautóba. Indulásra készen álltunk és már csak nekem kellet beszállnom. Odafordultam Samhez és láttam rajta, hogy megint sírni akarna, de nem sírt. Megöleltem és adtam neki egy puszit.
-Jó utat és vigyázzatok magatokra.-mondta és elengedett.
-Köszi és te is vigyázz magadra, mindenről tudni akarok majd ami itt történik.-mondtam neki és megöleltem még utoljára. Beszálltam a kocsiba és kényelmesen elhelyezkedtem. Apa beindította a kocsit, és kinéztem az ablakon. Sam mosolygott, de tudtam, hogy legszívesebben sírna. Rámosolyogtam és integettem neki. Elindultunk. Még visszanéztem Samre és ő is integetett. Aztán elhagytuk a házat, és az utcát. Lassan a városból is kiérünk, de nem akartam erre gondolni. Csak arra tudtam gondolni, hogy milyenek lesznek majd az osztálytársak, és hogy milyen új kalandok várnak majd rám.